Zsófi rövid,ám tartalmas látogatása után gyorsan távozott is a számomra még idegen férfival.
Aznap este standra készültünk…Sok félét hallottam arról,hogy itt ez hogy működik,de az ami történt tényleg ledöbbentett!
A kedves főnök ránézésre lőtte be a maradék mennyiségeket!Nem viccelek!Ránézett az üvegre,meglötykölte és beírta a táblázatba a szerinte pontos mennyiséget!Éreztem,hogy ebből baj lesz….és mi tagadás a női megérzéseim még sosem hagytak cserben.
A kocsmában még három vendék szurkolt velem együtt a végeredményre várva.Zoli köztük volt.
Könnyfakasztóan sok volt a mínusz!37 magyar forintnyi fizetést kaptam 40 óra munkáért!37 kibaszott forintot!
Nem hittem a fülemnek!Kértem,hogy csináljuk egy rendes,hivatalos standot,de hajthatatlan volt!Állította,hogy pontosak a becslései,nem ma kezdte a szakmát!Mondjuk ebben volt némi igazság a ráncait és az én sikeres csőbehúzásomat tekintve! Kétségbeestem….ennyiből még leinni sem tudtam magam!
Lévén,hogy a környéken nem volt semmi egyéb munkalehetőség nem dobhattam be a törölközőt,pedig legszívesebben a fejéhez vágtam volna a kocsma kulcsot.
A nap és a hét remek zárása után már összetakarítani sem volt hangulatom.Zoli csendben ült és várt.Rám várt.
Miután bezártam magunk után az ajtót csendben kérdezte:
– Elmenjünk valahová?
– Hát persze!Verjük el a fizetésem! -mondtam miközben a sírás környékezett és az autó felé vettem az irányt.
– Hová vihetem a hölgyet? -próbálkozott kedvesen.
– Csak menjünk!Innen minél messzebbre! Vigyél olyan helyre ahol ezt a tengernyi pénzt gyorsan elkölthetem!
A közeli város felé vettük az irányt.Menet közben nem szóltunk egymáshoz.Én azon töprengtem hogyan tovább,Zoli pedig valószínűleg érezte,hogy jobban teszi ha hallgat.
– Menj a bevásárlóközpontba!-kértem.
Mikor odaértünk hangos nevetésben törtem ki:
– Basszus még száz forintom sincs hogy kocsit vegyek!
– Adok kölcsön!- felelte és már el is indult a kosarak irányába.
Benn annyi mindent láttam amire szükségem lett volna,de tudtam,hogy a lehetőségeim igencsak korlátozottak.
A pékség részleg felé indultam.Örömömre éppen akciós volt a sajtos stangli.Kettőt belegyömöszöltem a zacskóba és a pénztár felé vettem az irányt.
-Köszönöm,nem kérek vissza!-mondtam a pénztárosnak amikor az öt forintomat akarta visszaadni.
Szánalmasnak éreztem a helyzetem.Ahogy mentünk a kocsi felé az egyik kiflit odanyújtottam Zolinak:
-Lásd jó szívem,erre a vendégem vagy!-és ekkor már mindketten hangosan nevettünk.
-Tudod mit? Elviszlek egy szép helyre,hátha jobban érzed majd magad tőle!-kacsintott felém!
Számomra addig ismeretlen környéken autóztunk…volt ott erdőcske,autók által hagyott nyomvonal…végül megálltunk a semmi közepén.
– Ez mi?Hol vagyunk?
– Gyere!-s ezzel kiszállt a kocsiból. -Hunyd le a szemed!-mondta,s én engedelmeskedtem.
Éreztem ahogy lefelé vezet az utunk egy lejtőn, aztán egyszer csak megálltunk.
– Kinyithatod!
Álltam és valóban szebbé tette a hangulatom a látvány!A víz tetején a hold tükröződött vissza,a lábammal egy vonalban már víz volt.Úgy éreztem magam mint Mózes! Tényleg olyan volt!
Zoli hátulról megpróbált átkarolni,és én hagytam.Jól esett,szükségem volt némi szeretetre és törődésre az elmúlt napok után.Igazából nem tudom megmondani meddig álltunk ott a vízparton ,mert teljesen a látvány rabja lettem.
Viszonylag sok idő telhetett el mire elindultunk hazafelé.
Mikor megérkeztünk Zoli az utca saroknál megállt:
– Remélem azért kicsit jobb a kedved!?
-Igen,köszönöm!Kellett ez a shoping a lelki megnyugvásom érdekébe! -nevettem.
Ekkor hirtelen felém hajolt és szájon csókolt. Annyira váratlan volt,hogy tiltakozni sem volt időm!Lányos zavaromban a kilincs felé nyúltam,hogy kiszálljak,de ekkor olyat mondott az este folyamán már-már normális srác hogy az ütő is megállt bennem:
-Szeretlek!
Egy pillanatig haboztam,majd mint aki nem is hallotta kiszálltam a kocsiból és szapora léptekkel a ház felé siettem.
Hogy is mondhat ilyet mikor nem is ismer?Mire alapozta ezt?!Tudni kell,hogy az a fajta ember,nő vagyok akinek a játék addig tart míg a kiszemelt áldozat száját el nem hagyja a fent említett igen népszerű szócska!Valójában nem tudom mi az oka ennek…talán elfuserált házasságom,és az újbóli csalódástól való félelem.Tényleg nem tudom,de az biztos,hogy a szó hallatán mindig menekülőre fogtam.Mint egy jobb pasi.
Éppen hogy bezártam magam mögött a kaput már csörgött is a telefonom:
-Hazaértél?-dörmögte Zoli a vonal másik végén.
-Szerinted hazaértem?-kérdeztem vissza.
-Jó,jó! Akkor jó éjt neked drága!-nyáladzott.Nem láttam,de tudtam,hogy olyan lehet mint egy féléves csecsemő aki éppen fogzik.
– Várj!Mit mondtál mikor kiszálltam?-vontam kérdőre.
– Miért,mit mondtam?
– Azt mondtad szeretlek?!
– Ugye hogy hallottad! -nevetett.
– Figyelj!Nem ismersz,nem tudsz rólam semmit,szóval nem kell ez a duma! Nálam ez nem jön be!Sőt!Egyenesen a hideg futkos a hátamon a szó hallatán!-mérgelődtem.
– Ugyan már!Nem kell ezen így kiakadni!Különben nem hallottál még a szerelem első látásra esetéről?-próbálkozott tovább.
– De..és nem jött be!-bontottam a vonalat.
Számomra érthetetlen,hogy milyen megfontolásból mond valaki ilyet a másiknak mikor még csak pár alkalommal találkoztak….?
Vettem egy forró fürdőt és bevackoltam magam a TV elé.Próbáltam valami érdekes és figyelemelterelő műsort keresni,de kevés sikerrel jártam.Folyton a nem megkapott fizetésemen járt az agyam!Nagyon elkeseredtem!Sürgősen másik állást kellett keresnem,és sürgősen le kellett zárnom ezt a Zolis kalandot!Ha egy pasi ilyesmit mond egy nőnek, akkor onnan menekülni kell!
Még mielőtt a vadászból lesz áldozat…..
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: